2014. január 16., csütörtök

A benn maradt szabi esete

Úgy néz ki, hogy a nagy intézkedések közepette a bennmaradt szabadságomat nem sikerül pont elintéznem. Kicsit szomorú vagyok. :( Írtam a Főnökömnek egy levelet még múlt héten, hogy még van 20 nap szabim a tavalyi évről, amit szeretnék vele megbeszélni, hogy hogyan is oldjuk meg. A Főnököm felajánlotta, hogy kiírja nekem a szabijaimat, de a fejemben ott bújkált az a kisördög, hogy ez a kiírás tulajdonképpen nem is lenne igazából jó nekem, mert hát a Mutterschutz alatt ő hogyan is írhatná azt ki nekem, mivel elvileg Beschaftigungsverbot alatt vagyok, tehát nem dolgozhatom, ami egyenesen arányos azzal, hogy szabadságom sem lehet. Természetesen nekem az lenne a legjobb, ha ezt kifizetné. Én azt hittem, hogy erre van is lehetőségem, de azért arra gondoltam, hogy tuti ami tuti azért utánanézek. Van nekem az Elternkarenz nevezetű kisokosom (ajánlom mindenkinek, hogy szerezze be, mert hasznos, Arbeiterkammertől lehet hozni) ott leírják, hogy hogyan lehet felhasználni a szabikat. Na már most, én neki is álltam átolvasni, de annyira bonyolult, hogy még a barátnőm osztrák Párjának sem volt egyértelmű az értelmezése. DE! Tegnap egy kedves ismerősöm felhívta a figyelmem egy jogi szervezetre, akik segítenek, minden nemű kérdésben. Ma felhívtam őket és végre egyértelmű választ kaptam arra, hogy mi ilyenkor is a teendő hivatalosan. Úgy tűnik én elbuktam azt, hogy kifizessék nekem a benn maradt Urlaubomat, mert azt a Mutterschutz előtt kellett volna a Főnökömnek velem megbeszélnie, és akkor még megkaphattam volna, plusz a Wochengeld összegét is megnyomta volna egy kicsit. 

Hát ez van, de nem adom fel, kértem egy személyes megbeszélésre időpontot tőle, így még hátha valamit sikerül intéznem. ;)

Jó tanács Nektek, mindent intézzetek el a Mutterschutz előtt (8 héttel a szülés előtt) és ha nem vagytok valamiben biztosak hívjátok fel ezt a Tanácsadó központot (Im Grenz Raum, EU által támogatott projekt) és mindenre egyértelmű, jogszerű választ adnak, ráadásul magyarul. Csak ajánlani tudom! Nekem sokat segített. 

Elérhetőség: www.igr.at
             00 43 26 82 770 63

Helga

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése